Még a legjobb (pecsvörk)családban is előfordul, hogy a kamasz (fiú, 15 éves) gyereknek hétfő reggelre nincs tiszta farmerja, ezért nem megy suliba. Ennél a pontnál jegyezném meg, hogy szerintem az a gatya teljesen rendben volt, csak a kamasz orra vadászkutyákat megszégyenítő érzékenységgel rendelkezik és módfelett finnyás a ruházkodására, a koszra, meg a szagokra. Nagyon érdekes azonban, hogy saját maga által létrehozott mocsokra teljes mértékben érzéketlen. Sőt! A kamasz szinte igényli a szűk életterében kialakult káoszt, rumlit, piszkot és szennyesruha-szőnyeget! (Egyszer előhúzott a fiókjából(!) egy olyan koszos zoknit, aminek láttán feltételeztem, hogy nevet is adott neki, és valamilyen bizarr kísérlet részeként tartja a fiókjában…) Művészi szintre fejlesztette az igénytelenséget, mely igénytelenség szigorúan a szobája falain belülre értendő. Egyébként szerencsére nem fölöslegesen maradt otthon aznap, amikor „nem volt tiszta gatyája”, hasznosan töltötte az időt, mutatom:
Igen, sajnos valóra vált minden anya rémálma: a gyerek szó szerint BEKOCKULT! Lustasága és kényelme rákényszerítette, hogy létrehozzon egy, a képen látható szerkezetet. Valószínűleg az internetről merítette az ötletet, és zseniális módon megalkotta azt a valóságban is. Mérnöki pontossággal, órákon át dolgozott a részleteken, vágta, ragasztotta és szerkesztette ezt a… nem is tudom, minek nevezzem… talán „tablet-tartó-ágyimozirendszert”?
Ahogy a kamasz kilép a barlangjából (ahol a napok óta tapasztalható rejtélyes bűz forrását még mindig nem sikerült megfejteni, de jó hír, hogy már elindult egy expedíciócsoport a sarkvidékről, hogy a szakemberek mintákat vegyenek a különleges, az emberiség számára eddig ismeretlen baktériumtörzsekből, penésztelepekről és fura színű zuzmókról, melyek a kamasz asztalán, könyvespolcán és/vagy ágya alatt élnek. Érdemes megemlíteni, hogy a kamasz váltig állítja, nem a tányérjában múlt vasárnapi ebédből ottfelejtett, rothadó pulykanyak csont indult bomlásnak: „Megszagoltam, húsleves illata van…!”), szóval, ahogy kilép a szobájából, érzékeny lesz a koszra, a káoszra és a mások által elejtett, használt papírzsebkendőkre (és a rosszízű viccekre, de ez egy másik történet). A kamasz nem szereti a rumlit a kocsiban. Ha a lába alá véletlen használt, üres vizes flakon kerül, zsörtölődni kezd, és számon kéri a többieket (legfőképpen a jó édes anyját, történetesen engem), de a választ, miszerint: „Ha zavar, hétvégén nyugodtan kitakaríthatod a kocsit…” elegánsan elengedi a füle mellett, és tovább szitkozódik, mint egy nagypapa a lakógyűlésen.
A kamasz egyik kedvenc hobbija, hogy a szennyes ruháit az ágya mellett gyűjtögeti, majd a napok (hetek?) óta, szabadon és kreatívan halmozódó ruhakavalkád aztán valahogy sehogy sem kerül a mosógép közelébe, egyre csak eszkalálódik. Én pedig, a galád, szívtelen anya, nem mosom ki azokat a ruhákat, amik nincsenek a mosógép közelében, és ha mégis a mosógép közelébe kerül a kisebb bolygónyi halom, az túl nagy, és 24 óra leforgása alatt képtelen vagyok kimosni az egészet, így fordulhat elő a fent említett „nincs tiszta gatya” ominózus eset.
Ebből a heteken át tartó konfliktusból aztán egy számomra igen meglepő fordulattal kecmeregtünk ki: a kamasz kérvényezte, hogy adjam át a tudást számára! Úgyhogy gyorstalpaló tanfolyamot tartottam a fürdőszobában, ő pedig csillogó szemekkel, ámuldozva nézte azt a varázslatos masinát, amit úgy hívnak: mosógép. A nadrágok papírzsebkendőtelenítésének fontosságára külön felhívtam a figyelmét. A mosószer adagolás közben érdeklődve megkérdezte, hogy hol a mosópor, és miért jobb a gél? Azok a kis zölden világító lámpácskák a mosógépen, mire valók, és abba a rekeszbe miért nem töltünk semmit (mert mosóhengert használunk). A szárítógép (melyet a „folyamatosan párát lélegző erdő közepén sosem száradnak meg a ruhák” jelenség miatt szereztünk be) egyenesen lenyűgözte, üdvözölte, hogy csak be kell dobálni a vizes ruhát, és még meleget is csinál a fürdőszobában. Ezért a szokásos, éjféli vacsorálgatását már a fürdőszobában költötte el, melegben, miközben száradtak a ruhái.
Zseniális. Én mondom, ezek után bármi lehetséges.
(A cikk az anyapara.hu oldalon is megjelent.)
