Tudjátok, mi volt a legeslegnehezebb azokban az években? Nem az, amikor a négy éven át tartó, akkoriban igaznak és öröknek hitt szerelem véget ért. Nem az, hogy egyedül maradtam két gyerekkel. Az sem, hogy csúnyának, öregnek, silánynak és végtelenül magányosnak éreztem magam. Még az se, hogy magamat…

Ma, a női varázslatos sokszínűség jegyében, mi mást is adhatnék magunknak, mint önfeledt nevetést? Főleg önmagunkon. Nyilván. Sokszínűséget említettem? Ó, igen. Mert MINŐK annyifélék vagyunk... elsősorban emberek, érző lányok... izé... lények. Cicásak, bújósak, dorombolósak. Vagy épp drámakirálynők…